Lebomló öko grill – Leteszteltem

Közzétette Recept Guru 2018. május 13. vasárnap

Környezetvédelmi erőfeszítéseimről eddig keveset írtam, itt és itt olvashatsz a témáról. A háttérben azért én aktívan figyelek arra, hogy minél kevesebb szemetet termeljek, a keletkezőket pedig szelektíven gyűjtöm. Amúgy a háztartási mosó- és tisztítószereimet is leváltottam már olyanra, ami a természetre nem jelent káros hatást, ezt ígértem már, de még nem jutottam el odáig, hogy erről is írjak.

Most viszont egy szuper dologról fogok beszámolni, a környezetkímélő, lebomló Casus öko grillről.

Lássuk csak hogyan működik és mitől öko?

Ez a grill újrahasznosított papírból, lávakőből, valamint bambusz faszénbrikettből áll. A sütőrácsok pedig bambuszból készültek.

CO2 kibocsátás természetesen van, mivel keletkezik égéstermék, de ennek a mennyisége is kisebb, mint hagyományos faszén használatakor.

A beüzemelése rendkívül egyszerű, mi horgászni vittük magunkkal, a kartonlábakat kell összeépíteni, ami kb 1 perc volt – úgy, hogy én nem vagyok jó az ilyenekben. Erre jön maga a grill, végül a bambusz sütőrács. A tóparton elég nagy szél volt, de így is elég volt a beüzemeléshez egy szélcsendes pillanat, ahogyan sikerült meggyújtani az összes kis fekete faszénkorong átmelegedett és felizzott. Annyit hozzátennék, hogy okosabb lett volna, ha öngyújtóval próbálkozom, viszont nálunk csak gyufa volt. Legközelebb majd így készülök.

Annyira jól szigetelt a sütő karton oldala, hogy sütés közben is lehet mozgatni, így akár a begyújtáshoz is el lehet vinni egy csendesebb helyre, majd visszavinni oda, ahol sütni akarjuk.

Az elején a földre tettem, mert aggódtam, ha netán mégis átmelegedne, a végén már az asztalra tettük, így sült ki a harmadik adag hús, miközben a korábbi adagokat már ettük. Akár raclette jelleggel is lehet egy társasággal az asztalnál kisütni a sütnivalót beszélgetés közben.

1 órán keresztül aktívan izzik, ami bőven elég arra, hogy akár egy 6 fős csapatnak kisüssük az ebédet.

Nekem háromszor sikerült megpakolni a sütőt, fél kg grillkolbász, valamint fél kg húsból készült csevap sült ki ennyi idő alatt. Néhány szelet kápia paprikát is kipróbáltam. Minden nagyon finom lett, pont úgy sült meg, ahogy az ember egy grillsütőtől elvárja.

Az elején néhány szelet édesburgonyát is tettem rá, de ezek nem sikerültek, hagyományos burgonyával talán jó lett volna. Az édesburgonya cukortartalma miatt gyorsan sült, kicsit megégett.

Természetesen azért receptet is hoztam, megosztom veletek a férjem által bombasztikusnak ítélt csevap receptjét.

Hozzávalók:

  • 0,5 kg darált hús (nálam most sertés és marhahús vegyesen, de lehet benne bárány is)
  • 3 gerezd fokhagyma áttörve
  • 1 nagy csipet szódabikarbóna
  • só, bors ízlés szerint

Elkészítése:

A csevaphoz a húst a sütés előtti nap este elkészítem, nincs benne semmi bravúr, csak az alapanyagokat összegyúrni és hűtőbe tenni. Tekintve, hogy nyers húsról van szó hűtve, másnap jégakkuval pakoljuk el magunkkal, hogy a sütésig is hűtött környezetben legyen. Extra hőségben erre fokozottan érdemes figyelni.

Sütéskor a csevapból kis rudacskákat formázok, majd a rácsra helyezem, sütés közben forgatni kell, hogy mindenhol szépen átsüljön.

Mi hagymalekvárral, ajvárral és friss zöldségekkel ettük. Nagyon elégedettek voltunk az eredménnyel.

A tavon a többi vendég és a helyiek is élénken érdeklődtek, hogy mégis miféle szerzet ez.

Ahogy a képen is látszik érkezett egy vendégünk is ebédre, nem volt szégyenlős, a kínálgatásra elfogadta a falatkákat, aztán amikor egy pillanatra nem figyeltünk a következő jelenet volt megfigyelhető: a macsek a szájában egy grillkolbásszal rohan, mögötte a kutya, bízva abban, majdcsak jut neki is valami.

Mi legyen a grillsütővel használat után?

A teljes felszerelés rövid idő alatt lebomlik használata után, így akár ott is hagyhatod a természetben, mivel viszont az emberek nem feltétlen tudják, hogy te öko lebomló grillt használsz azt javaslom, hogy rendezd el, tedd a tüzelő helyre, esetleg széthajtogatva, vagy szelektív papírgyűjtőbe, ha van a környéken ilyen. A faszén korongok egyébként teljesen szétporladtak, mire kihűlt a sütő teljesen. Esti tábortűznél, vagy bográcsozásnál is jól jön akár egy kis gyújtósnak a papír.

Azt azért jelezném, hogy tűzgyújtási tilalom alkalmával amennyiben nem engedélyezett ne használjátok.

Kinek javaslom kipróbálni?

Óriási előnye a kicsi mérete 24 x 30 cm, tehát egy átlagos hátizsákban is elfér. mindössze 1 kg-os súlya miatt még nekem se jelent gondot vinni, a grillezni kívánt alapanyagokkal együtt elfér kényelmesen egy hátizsákban, így remek alternatíva lehet túrázóknak, hajósoknak, vadászoknak, kempingezőknek, vagy akár a strandon is gyorsan remek fogást készíthetünk.

Kis mérete miatt akár egy kisebb erkélyen is használható.

Javaslom mindenkinek, aki szeret a szabadban sok időt tölteni, de mellette

  • szeret jókat enni
  • elege van már az unalmas szendvicsekből, túra közben is meleg ételre vágyik
  • fontos számára a környezetvédelem
  • szeret ilyen újdonságokat kipróbálni

Amennyiben megtetszett ez a termék itt 10 % kedvezménnyel vásárolhatod meg a “receptguru” kóddal.

A bejegyzés a Casusgrill támogatásával valósult meg.